Lady Gaga <3

Minden, ami Lady Gaga!!

Lady Gaga és Christina Aguilera háborúja

A stílusuk és az ízlésük sok mindenben egyezik, úgyhogy akár barátnők is lehetnének. De nem így van: a zenei világ egyik legádázabbul acsarkodó kettőse jelen pillanatban Christina Aguilera és Lady GaGa.

Christina vs. Gaga

Miközben GaGa egyre sikeresebb, és már Madonna méltó utódjaként emlegetik, Christina új lemeze megbukik. Ráadásul a lapok is cikkeznek arról, hogy Aguleira kisasszony pofátlanul másolja a GaGa stílust, ám színpadi kosztümjei és az új klipje silány utánzatok az eredetihez képest.Hogy mit mond Christina? "Ennek a képtelenségnek a kommentálása még a hozzá beszívott levegőt sem érdemli meg. Én már egy évtizede itt vagyok, és azt gondolom, hogy amit letettem az asztalra, az magáért beszél."

Aguilera védelmezői azzal érvelnek, hogy Gaga kezdte el először másolni az ő kedvencüket, és újabban a biszexualitásával kapcsolatos pletykákat is azért hinti el magáról, mert anno vetélytársának igencsak bejött ez az imidzs.   A válasz?GaGa tisztelői elkezdték "Clonetiná"-nak csúfolni a szöszi latinát, aki emiatt állítólag sírógörcsöt kapott. Egy interjúban egyenesen azt mondta Amerika kedvencéről, hogy "újonc, akinek még ott van a tojáshéj a fenekén".Később aztán a blogján visszakozott, közölve, hogy a gonosz újságírók kiragadták szavait a szövegkörnyezetből.

Apropó közös munka! A legfifikánsabb pletykák szerint a két énekesnő civakodása valójában nem más, mint igen rafinált reklámfogás, ami kettejük jövőbeli közös produkcióját hivatott bevezetni. GaGa dolgozott már más rivális énekesekkel, például Beyoncéval, így aztán semmi sincs kizárva. Az biztos, hogy a közös munka nagy dobás lenne - és a zenei világban manapság bármi megtörténhet.

Lady Gaga


Nemrég Christina Aguilera egy ilyen fotót hozott nyilvánosságra:

gaga

Ezen a fotón Christina olyan ruhában pózol, amiben Lady Gaga korábban megjelent tavaly nyáron Londonban... Reméljük nem fogja mindig Gaga ruháit és Gaga-t másolni :)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 11
Heti: 48
Havi: 392
Össz.: 163 974

Látogatottság növelés
Oldal: Lady Gaga "háborúja"
Lady Gaga <3 - © 2008 - 2024 - ladygagafever.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »